Letaszítva
Orrfacsaró benzinszag uralkodott a helyiségben, amit ha egy átlagos ember beszippant, azonnal nyúlhat a fejfájás csillapító gyógyszeréért. Egyszerűen nem bírna megmaradni két percig sem a teremben. Páran már a szabad levegőn is rosszul lesznek tőle, én azonban ennél finomabb illatot sosem találnék. Olyan ez nekem, mint másoknak a levegő: nem tudok létezni nélküle.
A garázs emeleti részén laktam. Nem nagy durranás, de legalább egy fedél alatt vagyok a szenvedélyemmel: a kocsikkal.
Pontosan nem tudom mikor alakult ki ez a szerelem köztem, és a négykerekű csodák között, de ha emlékeim nem csalnak, már tizenkét éves korom óta vezetek. Mai napig áldom Carlos bácsikámat, aki volt olyan kedves, és beültetett a régi Ford volánja mögé. Tanítgatott, finomított a stílusomon. Az alapok mind tőle vannak. Szeretlek, bácsikám!
Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy én, és a Mustang GT-m még sosem láttunk hátsó féklámát az ellenfelünktől. Illegális versenyző vagyok – pontosabban én tartom a csúcsot, eddig egy bátor (és ügyes) ember sem jelentkezett, hogy megfosztana a posztomtól. Az enyém egész Baltimore, haver! Jó tanács: ha a kedvemben akarsz járni sose, állj az utamba!
A laptop felett görnyedtem s néha bele-bele túrtam a hajamba. Egy riválisom a kocsiját tette fel tétként, amit elnyertem. Most a Mazda kinézetét próbáltam megtervezni. Nehéz döntés a két vörös árnyalat között vacillálni, mert ha a sötétebbet választom, lehet, hogy túl borúsnak fog tűnni, ha pedig a világos mellett voksolok, akkor meg egy buta lotyónak néznek.
A telefonom rezgése zökkentett ki elmélkedésemből. Mellettem morgott, a képernyőn nagy betűkkel Athos neve jelent meg.
- Mondjad! – Köszönés nélkül felvettem, várva mit szeretne mondani a barátom. Athos volt a legrégebbi cimborám, amikor idekerültem ő volt az első, aki mellettem állt.
- Van itt valaki, aki nagyon le akar nyomni - mondta. Hangja idegesnek tűnt, sosem szokott így beszélni.
- Ki az? – Unottan ellöktem magam az íróasztaltól, majd a ruhásszekrényem felé indultam. Tudtam, ma este ki kell mennem a helyszínre, és le kell nyomnom egy versenyt. Izzy Diaz nem léphet vissza egy ilyen kihívás után.
- Egy spanyol csávó. Sosem hallottam még róla.
- Szóval egy feltörekvő paprikajancsi? – kérdeztem, miközben begomboltam a farmer sortomat. A telefont a vállammal tartottam a jobb fülemhez.
- Hát, kislány, nem tudom. Ha ránézek, egyből valami nem stimmel vele. Más, mint a többi bohóc…
- Zsaru?
- Kizárt. Egy tunningolt Nissan 350X-el nem nyomul egy fakabát.
- Az import verdák szart sem érnek! – Ezzel a mondattal zártam a beszélgetést, aztán eltettem a mobilt a zsebembe. Egy fekete trikóért nyúltam, utána pedig a tornacipőmet kerestem. Amikor mindent megtaláltam lerohantam a lépcsőn, ami összeköti a garázst a lakással és a Mustangba ültem.
- Még hogy egy Nissan leveri az én kocsimat – motyogtam mérgesen, de egyben magabiztos is voltam a nyerésem miatt. A Ford motorja kellemesen bőgött, miközben egyre nagyobb sebességet értem el. Az úton nem volt nagy forgalom, sőt, egy zsernyákkal sem találkoztam. Nos, valószínű, hogy nem kezdtek volna el üldözni, az ő csotrogányukkal, aminek a végsebessége kevesebb, mint 90 km/h. És amúgy is: itt Baltimore-ban tudják, hogy velem nem jó ujjat húzni. A gyorshajtás nem az ő műfajuk.
A verseny helyszínén lévő embertömegen meglepődtem. Sokan voltak. A kocsim láttán utat engedtek, intettek, és biccentettek. Ismertek. Végigmérve a terepet ez sem lesz több mint egy unalmas buli szajhákkal és tuskókkal, akiknek csak az a fontos, hogy ki milyen autót hajt.
- Csákány, Athos – öleltem át a srácot.
- Szia, kislány – mondta miután elszakadtunk egymástól. Kérdően ránéztem mire ő a bal irányba mutatott.
- Tehát ő lenne az. Nos, azt hiszem nem lesz nehéz. Megyünk egy kört, az utolsó kanyar után rákapcsolok a nitróra és bumm!
- Bumm! – kiáltotta valaki a fülembe, aztán átölelt és megpörgetett.
- Á, idióta! – kapálóztam. Próbáltam kimászni a szorításából, de nem sikerült. – Tim, a francba, engedj el!
- Honnan tudtad? – vont kérdőre az illető. Pár pillanat múlva már velem szemben állt. Egy fehér trikót, és egy farmernadrágot viselt. Hm, ez a felső nagyon jól kiemeli az izmait és tudja – nagyon jól tudja -, hogy ettől megőrülök.
Tim Torres. Vagy, ahogy én hívom: Timberlake. Egy igazi mexikói macsó. A szűk, de annál megbízhatóbb baráti körömben ő volt az egyetlen srác, akivel flörtöltem. És lefeküdtem. Na nem mintha Athos olyan csúnya lenne, csak azért… Athos olyan mint egy bratyó, Tim… khm, Timberlake pedig az a pasi aki tudja hogy jól néz ki, és ki is használja. Ez fogott meg benne. De a fenébe! Semmi érzelmi szál nem köt ÚGY hozzá. Csak egy éjszaka, aztán másnap tőlem Kim Kardashiant is forgathatja az ágyában.
- Érzem a büdös Paco Rabanne szagát!- morogtam ingerülten. Utálom, amikor gyerekesen viselkedik. Bár, a parfümjére tett megjegyzés hazugság, de azt hiszem, használ. Arcán ijedtség tükröződött.
- Nem is büdös! – Hihetetlenül vékony hangon mondta, aztán szagolgatni kezdte magát. – Vagy… igen? – Riadt tekintetétől nevetnem kellett.
- Jó, most nincs idő illatmintát venni, jön az emberünk – szakította félbe a társalgásunkat Athos. Magabiztosan keresztbefontam a kezeimet a mellkasom előtt aztán vártam. Vártam, hogy odacsoszogjon elém a pincsi kutyáival, akik szerintem a botot is visszahozzák.
Eközben a külső zajforrások (a hip-hop és a reggaeton zene keveredése, a lányok sikoltozása, no meg a majmoló, újgazdag kölykök semmit érő verdájának hangja) megszűntek a fejemben. Csak arra koncentráltam, hogy elég meggyőző legyek a férfi számára. Ne keltsem azt a érzést, hogy egy fruska vagyok aki apuci pénzén él.
- Jó estét a hölgyeknek – mosolyogva állt meg előttem a vetélytársam. – Isabel Diaz, ugyebár? Razor vagyok! – Nagyképűen körülnézett, utána pedig engem szuggerált. Nyelvével megnyalta az ajkait.
- Üdv, Razor! – mosolyogtam. – Ha még egyszer Isabel-nek hívsz, felnyalatom veled az olajat!
- Ho-hó! – Védekezően feltartotta maga elé a két kezét. – Nyugalom, kislány! Nem akarok balhét! – Kislány? KISLÁNY? Te mocskos disznó, hogy mersz így nevezni? Csak Athos és Tim hív így, mert tőlük eltűröm. De hogy te is? Azt hiszem nagyon rossz fába törted a fejszédet, Razor!
- Figyelj, nagyfiú! – léptem közelebb hozzá. A pincsijei érdeklődve figyelték a mozdulatomat. – Ha versenyezni akarsz, akkor gyerünk! De több lenéző megjegyzést meg ne halljak, mert akkor tényleg betartom az ígéretemet! – Undorodva pillantottam rá, majd a bandájára. Kezeim megfeszültek a felgyülemlő idegtől.
- Az autó – motyogta. – Aki nyer, azé lesz a másik kocsija!
- Igen? – kérdeztem vigyorogva. – Mit csináljak én az import verdáddal, haver? Eladjam matchboxnak?- Csípőre tettem a kezeimet, és vártam a válaszát. Eközben a tömeg minket figyelt, erre a kérdésemre pedig hangos nevetésbe törtek ki. Razor is elmosolyodott – bár ő inkább szégyenében.
- Tudok jobbat, csibém – feltartotta a mutatóujját majd körbenézett. – Aki ma itt nyer, az örökre – rám pillantott – eltűnik Baltimore utcáiról! Nos, ez hogy tetszik, Izzy?
Nagyot kellett nyelnem a kijelentése után. Hogy félek-e? Na, nem! Nem szarok be egy ilyen semmit érő alaktól! Legyen! Ha azt akarod, hogy kitiltsunk a mi világunkból… csak tessék! Majd küldünk képeslapot! Soha senki nem taszíthatja le Izzy Diazt a trónról. Nem azért harcoltam ennyit, hogy ez a Razor gyerek tönkre tegyen.
- Rendben van – bólintottam. Elégedett vigyor ült ki arcán, aztán megemelte a nem létező kalapját. Hátat fordítottam, majd elindultam a Mustang felé.
- Biztos, hogy okosan döntöttél? – Athos utánam rohant majd a kezében lévő dollárokat kezdte számolgatni. Biztosan valaki már előre feltett rám párat, ő pedig szorgosan begyűjti azokat.
- Biztos – mondtam aztán beültem a kocsiba. A cimborám lehajolt az ablakhoz, aztán aggodalmasan felsóhajtott.
- Vigyázz magadra, kislány!
- Mindig vigyázok – dörmögtem aztán beindítottam a verdámat. Tim sietős léptekkel megkerülte az autót, aztán Athost kitúrva a helyéről felém hajolt.
- Buena suerte, chica!- mondta dallamosan, az anyanyelvünkön. Elmosolyodtam aztán az állánál fogva magamhoz húztam. Ajkaink lassan –és csak pár pillanat erejéig- összeértek. Ezt nevezhetjük szerencse csóknak, vagy akárminek… Bár belül semmi szerelemre utaló dolgot nem éreztem.
- Gracias!- mondtam suttogva. Athos gúnyos megjegyzései ébresztett fel minket. Ekkor a barátom elhúzódott, és beállt a szurkoló tömegbe.
- Ha visszaértél, erről gondolom beszéltek majd…
- Fogd be! – vigyorogtam. – Honnan van a pénz? – kérdeztem a bankjegyekre nézve.
- Az a srác fogadott rád! – Fejével egy szürke felsőt viselő srác felé biccentett. Fura, őt sem láttam még itt. – Valami Paul.
- Hm… Paul. Ha visszaértem duplázd meg a nyereményét! Had örüljön! – kacsintottam Athosra, aztán pillantásommal Pault kerestem. Mikor megláttam elmosolyodtam és elindultam az idő közben kialakított indulóponthoz.
Szívem hevesen vert – mint minden versenyem előtt. A visszapillantó tükrömön lógó rózsafűért fogtam és elmondtam egy gyors imát. Sosem indultam még el úgy, hogy nem szóltam az Úrhoz. Itt már csak az ő kezeiben voltam.
Razor a bal oldalamon állt meg. Rágyújtott s kezét lazán kilógatta. Nem látszott rajta, hogy izgulna a verseny miatt. Magabiztos volt. Túl magabiztos.
Kivételesen nem egy miniszoknyának nem nevezhető valamit viselő lány, hanem Athos állt ki elénk visszaszámolni. Bátorítóan rám pillantott, majd…
…3
….2
…..1
- Rajt! – kiáltottam kórusban vele és a gázpedálra tapadtam.
Az útvonal pofon egyszerű volt, még a hülye is végig tudna menni rajta. Én vezettem – Razor mögöttem szenvedett – nem engedtem, hogy megelőzzön. Tetszett a helyzet. Látni szeretném majd ennek az idiótának az arcát, amikor másodikként befut a célvonalba. Haha! Milyen jót fogok kacagni!
- Mi a …? – Értetlenül néztem a visszapillantóba. A Nissan mintha erőre kapott volna, kitört mögülem, és mellém gurult. Egy éles kanyar következik, amit, ha szerencsém lesz, ez a barom szélesen vesz be, én pedig elsiklok mellette. Na jó, egy utolsó morcos pillantás rá, és irány a cél!
- Viszlát, Razor! – mondtam leginkább magamnak, majd váltottam egy sebességet és kanyarodni kezdtem. Oldalra sandítottam és akkor láttam meg, hogy valójában ő nem szélesen fogja bevenni.
Pontosan nem tudom mikor alakult ki ez a szerelem köztem, és a négykerekű csodák között, de ha emlékeim nem csalnak, már tizenkét éves korom óta vezetek. Mai napig áldom Carlos bácsikámat, aki volt olyan kedves, és beültetett a régi Ford volánja mögé. Tanítgatott, finomított a stílusomon. Az alapok mind tőle vannak. Szeretlek, bácsikám!
Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy én, és a Mustang GT-m még sosem láttunk hátsó féklámát az ellenfelünktől. Illegális versenyző vagyok – pontosabban én tartom a csúcsot, eddig egy bátor (és ügyes) ember sem jelentkezett, hogy megfosztana a posztomtól. Az enyém egész Baltimore, haver! Jó tanács: ha a kedvemben akarsz járni sose, állj az utamba!
A laptop felett görnyedtem s néha bele-bele túrtam a hajamba. Egy riválisom a kocsiját tette fel tétként, amit elnyertem. Most a Mazda kinézetét próbáltam megtervezni. Nehéz döntés a két vörös árnyalat között vacillálni, mert ha a sötétebbet választom, lehet, hogy túl borúsnak fog tűnni, ha pedig a világos mellett voksolok, akkor meg egy buta lotyónak néznek.
A telefonom rezgése zökkentett ki elmélkedésemből. Mellettem morgott, a képernyőn nagy betűkkel Athos neve jelent meg.
- Mondjad! – Köszönés nélkül felvettem, várva mit szeretne mondani a barátom. Athos volt a legrégebbi cimborám, amikor idekerültem ő volt az első, aki mellettem állt.
- Van itt valaki, aki nagyon le akar nyomni - mondta. Hangja idegesnek tűnt, sosem szokott így beszélni.
- Ki az? – Unottan ellöktem magam az íróasztaltól, majd a ruhásszekrényem felé indultam. Tudtam, ma este ki kell mennem a helyszínre, és le kell nyomnom egy versenyt. Izzy Diaz nem léphet vissza egy ilyen kihívás után.
- Egy spanyol csávó. Sosem hallottam még róla.
- Szóval egy feltörekvő paprikajancsi? – kérdeztem, miközben begomboltam a farmer sortomat. A telefont a vállammal tartottam a jobb fülemhez.
- Hát, kislány, nem tudom. Ha ránézek, egyből valami nem stimmel vele. Más, mint a többi bohóc…
- Zsaru?
- Kizárt. Egy tunningolt Nissan 350X-el nem nyomul egy fakabát.
- Az import verdák szart sem érnek! – Ezzel a mondattal zártam a beszélgetést, aztán eltettem a mobilt a zsebembe. Egy fekete trikóért nyúltam, utána pedig a tornacipőmet kerestem. Amikor mindent megtaláltam lerohantam a lépcsőn, ami összeköti a garázst a lakással és a Mustangba ültem.
- Még hogy egy Nissan leveri az én kocsimat – motyogtam mérgesen, de egyben magabiztos is voltam a nyerésem miatt. A Ford motorja kellemesen bőgött, miközben egyre nagyobb sebességet értem el. Az úton nem volt nagy forgalom, sőt, egy zsernyákkal sem találkoztam. Nos, valószínű, hogy nem kezdtek volna el üldözni, az ő csotrogányukkal, aminek a végsebessége kevesebb, mint 90 km/h. És amúgy is: itt Baltimore-ban tudják, hogy velem nem jó ujjat húzni. A gyorshajtás nem az ő műfajuk.
A verseny helyszínén lévő embertömegen meglepődtem. Sokan voltak. A kocsim láttán utat engedtek, intettek, és biccentettek. Ismertek. Végigmérve a terepet ez sem lesz több mint egy unalmas buli szajhákkal és tuskókkal, akiknek csak az a fontos, hogy ki milyen autót hajt.
- Csákány, Athos – öleltem át a srácot.
- Szia, kislány – mondta miután elszakadtunk egymástól. Kérdően ránéztem mire ő a bal irányba mutatott.
- Tehát ő lenne az. Nos, azt hiszem nem lesz nehéz. Megyünk egy kört, az utolsó kanyar után rákapcsolok a nitróra és bumm!
- Bumm! – kiáltotta valaki a fülembe, aztán átölelt és megpörgetett.
- Á, idióta! – kapálóztam. Próbáltam kimászni a szorításából, de nem sikerült. – Tim, a francba, engedj el!
- Honnan tudtad? – vont kérdőre az illető. Pár pillanat múlva már velem szemben állt. Egy fehér trikót, és egy farmernadrágot viselt. Hm, ez a felső nagyon jól kiemeli az izmait és tudja – nagyon jól tudja -, hogy ettől megőrülök.
Tim Torres. Vagy, ahogy én hívom: Timberlake. Egy igazi mexikói macsó. A szűk, de annál megbízhatóbb baráti körömben ő volt az egyetlen srác, akivel flörtöltem. És lefeküdtem. Na nem mintha Athos olyan csúnya lenne, csak azért… Athos olyan mint egy bratyó, Tim… khm, Timberlake pedig az a pasi aki tudja hogy jól néz ki, és ki is használja. Ez fogott meg benne. De a fenébe! Semmi érzelmi szál nem köt ÚGY hozzá. Csak egy éjszaka, aztán másnap tőlem Kim Kardashiant is forgathatja az ágyában.
- Érzem a büdös Paco Rabanne szagát!- morogtam ingerülten. Utálom, amikor gyerekesen viselkedik. Bár, a parfümjére tett megjegyzés hazugság, de azt hiszem, használ. Arcán ijedtség tükröződött.
- Nem is büdös! – Hihetetlenül vékony hangon mondta, aztán szagolgatni kezdte magát. – Vagy… igen? – Riadt tekintetétől nevetnem kellett.
- Jó, most nincs idő illatmintát venni, jön az emberünk – szakította félbe a társalgásunkat Athos. Magabiztosan keresztbefontam a kezeimet a mellkasom előtt aztán vártam. Vártam, hogy odacsoszogjon elém a pincsi kutyáival, akik szerintem a botot is visszahozzák.
Eközben a külső zajforrások (a hip-hop és a reggaeton zene keveredése, a lányok sikoltozása, no meg a majmoló, újgazdag kölykök semmit érő verdájának hangja) megszűntek a fejemben. Csak arra koncentráltam, hogy elég meggyőző legyek a férfi számára. Ne keltsem azt a érzést, hogy egy fruska vagyok aki apuci pénzén él.
- Jó estét a hölgyeknek – mosolyogva állt meg előttem a vetélytársam. – Isabel Diaz, ugyebár? Razor vagyok! – Nagyképűen körülnézett, utána pedig engem szuggerált. Nyelvével megnyalta az ajkait.
- Üdv, Razor! – mosolyogtam. – Ha még egyszer Isabel-nek hívsz, felnyalatom veled az olajat!
- Ho-hó! – Védekezően feltartotta maga elé a két kezét. – Nyugalom, kislány! Nem akarok balhét! – Kislány? KISLÁNY? Te mocskos disznó, hogy mersz így nevezni? Csak Athos és Tim hív így, mert tőlük eltűröm. De hogy te is? Azt hiszem nagyon rossz fába törted a fejszédet, Razor!
- Figyelj, nagyfiú! – léptem közelebb hozzá. A pincsijei érdeklődve figyelték a mozdulatomat. – Ha versenyezni akarsz, akkor gyerünk! De több lenéző megjegyzést meg ne halljak, mert akkor tényleg betartom az ígéretemet! – Undorodva pillantottam rá, majd a bandájára. Kezeim megfeszültek a felgyülemlő idegtől.
- Az autó – motyogta. – Aki nyer, azé lesz a másik kocsija!
- Igen? – kérdeztem vigyorogva. – Mit csináljak én az import verdáddal, haver? Eladjam matchboxnak?- Csípőre tettem a kezeimet, és vártam a válaszát. Eközben a tömeg minket figyelt, erre a kérdésemre pedig hangos nevetésbe törtek ki. Razor is elmosolyodott – bár ő inkább szégyenében.
- Tudok jobbat, csibém – feltartotta a mutatóujját majd körbenézett. – Aki ma itt nyer, az örökre – rám pillantott – eltűnik Baltimore utcáiról! Nos, ez hogy tetszik, Izzy?
Nagyot kellett nyelnem a kijelentése után. Hogy félek-e? Na, nem! Nem szarok be egy ilyen semmit érő alaktól! Legyen! Ha azt akarod, hogy kitiltsunk a mi világunkból… csak tessék! Majd küldünk képeslapot! Soha senki nem taszíthatja le Izzy Diazt a trónról. Nem azért harcoltam ennyit, hogy ez a Razor gyerek tönkre tegyen.
- Rendben van – bólintottam. Elégedett vigyor ült ki arcán, aztán megemelte a nem létező kalapját. Hátat fordítottam, majd elindultam a Mustang felé.
- Biztos, hogy okosan döntöttél? – Athos utánam rohant majd a kezében lévő dollárokat kezdte számolgatni. Biztosan valaki már előre feltett rám párat, ő pedig szorgosan begyűjti azokat.
- Biztos – mondtam aztán beültem a kocsiba. A cimborám lehajolt az ablakhoz, aztán aggodalmasan felsóhajtott.
- Vigyázz magadra, kislány!
- Mindig vigyázok – dörmögtem aztán beindítottam a verdámat. Tim sietős léptekkel megkerülte az autót, aztán Athost kitúrva a helyéről felém hajolt.
- Buena suerte, chica!- mondta dallamosan, az anyanyelvünkön. Elmosolyodtam aztán az állánál fogva magamhoz húztam. Ajkaink lassan –és csak pár pillanat erejéig- összeértek. Ezt nevezhetjük szerencse csóknak, vagy akárminek… Bár belül semmi szerelemre utaló dolgot nem éreztem.
- Gracias!- mondtam suttogva. Athos gúnyos megjegyzései ébresztett fel minket. Ekkor a barátom elhúzódott, és beállt a szurkoló tömegbe.
- Ha visszaértél, erről gondolom beszéltek majd…
- Fogd be! – vigyorogtam. – Honnan van a pénz? – kérdeztem a bankjegyekre nézve.
- Az a srác fogadott rád! – Fejével egy szürke felsőt viselő srác felé biccentett. Fura, őt sem láttam még itt. – Valami Paul.
- Hm… Paul. Ha visszaértem duplázd meg a nyereményét! Had örüljön! – kacsintottam Athosra, aztán pillantásommal Pault kerestem. Mikor megláttam elmosolyodtam és elindultam az idő közben kialakított indulóponthoz.
Szívem hevesen vert – mint minden versenyem előtt. A visszapillantó tükrömön lógó rózsafűért fogtam és elmondtam egy gyors imát. Sosem indultam még el úgy, hogy nem szóltam az Úrhoz. Itt már csak az ő kezeiben voltam.
Razor a bal oldalamon állt meg. Rágyújtott s kezét lazán kilógatta. Nem látszott rajta, hogy izgulna a verseny miatt. Magabiztos volt. Túl magabiztos.
Kivételesen nem egy miniszoknyának nem nevezhető valamit viselő lány, hanem Athos állt ki elénk visszaszámolni. Bátorítóan rám pillantott, majd…
…3
….2
…..1
- Rajt! – kiáltottam kórusban vele és a gázpedálra tapadtam.
Az útvonal pofon egyszerű volt, még a hülye is végig tudna menni rajta. Én vezettem – Razor mögöttem szenvedett – nem engedtem, hogy megelőzzön. Tetszett a helyzet. Látni szeretném majd ennek az idiótának az arcát, amikor másodikként befut a célvonalba. Haha! Milyen jót fogok kacagni!
- Mi a …? – Értetlenül néztem a visszapillantóba. A Nissan mintha erőre kapott volna, kitört mögülem, és mellém gurult. Egy éles kanyar következik, amit, ha szerencsém lesz, ez a barom szélesen vesz be, én pedig elsiklok mellette. Na jó, egy utolsó morcos pillantás rá, és irány a cél!
- Viszlát, Razor! – mondtam leginkább magamnak, majd váltottam egy sebességet és kanyarodni kezdtem. Oldalra sandítottam és akkor láttam meg, hogy valójában ő nem szélesen fogja bevenni.
Mozdulatlanul feküdtem a felborult autóban. Sajogott minden porcikám, képtelen lettem volna megmozdítani akármimet is. Csakhogy valaki erőszakosan kihúzott az üvegszilánkok és más törmelékek között egészen egy férfi elé. Homályosan láttam, a mellettünk lévő utcai lámpa pislákolt.
- Izzy, Izzy… - Egy ismerős hang szólított meg. Razor volt a tulajdonosa. - Olyan szép lány vagy, de sajnos túl nagy a szád! – Lehajolt hozzám, majd a hajamnál fogva felemelt. Felsikítottam a fájdalom miatt, ami belenyilallt a fejembe, aztán a hátamba. Kezét a számra tette, majd felnevetett.
- Razor, intézd már el és húzzunk innen! A zsaruk bármelyik pillanatban itt lehetnek! – egy mély, medvebrummogás szerű hang szólt a férfihoz.
- Milyen kár lesz érted – elengedte a hajamat, aminek a következménye a fejem hangos csattanása a betonon. – Isabel Diaz! Remélem, találkozunk még… - mondta. Erőt véve magamon suttogva csak ennyit tudtam kinyögni:
- A pokolban.
- Zsaruk! Zsaruk! Itt vannak! – kiabálta valaki.
- Gyere, Razor, gyere! – szólt ismét a medveszerű aztán egy durranás félbeszakított mindent. Egy pisztoly sült el – megismerem a hangját még így, félholtan is. És azt is észleltem, hogy nem engem lőttek le.
- Razor, intézd már el és húzzunk innen! A zsaruk bármelyik pillanatban itt lehetnek! – egy mély, medvebrummogás szerű hang szólt a férfihoz.
- Milyen kár lesz érted – elengedte a hajamat, aminek a következménye a fejem hangos csattanása a betonon. – Isabel Diaz! Remélem, találkozunk még… - mondta. Erőt véve magamon suttogva csak ennyit tudtam kinyögni:
- A pokolban.
- Zsaruk! Zsaruk! Itt vannak! – kiabálta valaki.
- Gyere, Razor, gyere! – szólt ismét a medveszerű aztán egy durranás félbeszakított mindent. Egy pisztoly sült el – megismerem a hangját még így, félholtan is. És azt is észleltem, hogy nem engem lőttek le.
~
Hatalmas fejfájással ébredtem fel. Sziszegve kaptam a tarkómhoz, ami annyira lüketett. Miután kinyitottam a szememet furcsa kép tárult elém: nem otthon vagyok és nem is egy kórházban. Akkor meg… hol vagyok?
- Jól van, nyugi! – Egy bársonyos női hang szólt hozzám. Ijedten felültem az ágyban és félve magamra húztam a takarót. Mintha az meg tudna védeni.
- Ki… ki… ki maga?
- Felébredt? – A negyven körüli nő nem tudott válaszolni, mert egy férfi rontott be az ajtón. De hisz ez Paul, a versenyről…
- Igen, de valószínűleg össze van zavarodva. Csúnyán beüthette a fejét.
- Köszönöm, Grace! Ha maga nincs… - Paul hálálkodott a Grace nevű hölgynek, aki a táskáját felvéve megsimogatta a hátát.
- Ugyan már! Ha bármi baj van, hívj! Viszlát! – Elköszönt, majd kilépett az ajtón. Tényleg nem értettem mi ez az egész. Ahogy körülnéztem láttam, hogy egy lepukkant lakásban vagyok. A falak repedezettek voltak, néhol egy-egy penészfoltot is láttam. A szembe lévő ablak pici és koszos volt, az ágy, amiben feküdtem pedig nem is ágy volt, hanem egy kanapé.
- Hogy kerülök ide? És… te ki a franc vagy?
- Na igen, mondták, hogy nem a kedvességedről vagy híres – motyogta a srác, és leült egy székre. Kezében egy bögre volt. – Paul Martinez vagyok, aki megmentette az életedet. És a lakásomban vagyunk. Tudom, nem valami Hilton, de a célnak tökéletesen megfelel!
- Célnak? Na nem, nem maradok! Hol a kocsim? Hazamegyek… Athos már biztosan keres… és… haza… haza kell, hogy menjek!
- Hé, Izzy! – Letette a poharat az asztalra, majd közelebb jött hozzám és leült elém. Kezeit a vállamra tette és megrázott. – Izzy, nyugi! Figyelj, mindent elmondok, de akkor meg kell, hogy nyugodj!
- Nyugodt vagyok! – kiáltottam. Könnyeim a felszínre törtek és áztatni kezdték az arcomat.
- Mire emlékszel?
- Arra, hogy… elindul a verseny… Razor…
- A többi nem rémlik? – kérdezte Paul. Válaszképp megráztam a fejemet. – Versenyeztél azzal a szemétládával, de az letolt a kanyarban ahol a kocsid megpördült és… fejtetőre állt. Aztán Razor és a bandája meg akartak ölni.
- Mi? – suttogtam értetlenül. Paul bólintott majd folytatta.
- Akkor értem oda, amikor már majdnem lepuffantott. Szerencsére jöttek a zsaruk, ők meg beszartak és elhúztak. El kellett hoznom téged biztonságos helyre, mert ha kiderül, hogy életben maradtál ismét próbálkozni fognak.
- De, miért akarnak… megölni? – Magam elé meredtem, úgy hallgattam Paul szavait. Az biztos, hogy sok ellenségem akad, de ennyire még sosem fajult el egy verseny sem. Nem értettem Razor miért akar kinyiffantani, főleg úgy, hogy nem is ismerjük egymást.
- Talán – szólalt meg, de megrázta a fejét. Érdeklődve pillantottam rá.
- Talán mi…?
- Nincs a családodban valaki, akin bosszút akarnak állni? – kérdezte óvatosan. Tekintetem az ő szemeibe fúródtak majd lesütöttem a szemeimet.
- Nincs! – vágtam rá azonnal. Nem hittem volna, hogy valaha is kell mesélnem egy idegennek a famíliámról. Az egyetlen ember, aki ismeri a múltamat Athos.
Egy nem mindennapi családban nőttem fel. Nagyapámnak öt fia volt. Enrique, a legfiatalabb, Ricardo, Ramirez, Santiago és Carlos bácsikám. Ők öten már egészen kiskoruk óta tisztában voltak azzal, hogy mit is jelent az illegális kifejezés. Belenevelte a papi minden fiába, hogy mi a gazdagság kulcsa.
Amikor felnőttek különböző dolgokban próbáltak szerencsét.
Carlos bácsikám, a legidősebb, a fegyverekben lelte örömét, ő lett Miami egyik legnagyobb ezzel foglalkozó embere. Később autókat is szállított: ha szükséged van, egy alig használt Mercedesre csak hívd Carlost!
Santiago és Ramirez bácsi ezt a két dolgot is unta, így a nőkkel üzleteltek. Egy kis kényeztetésre vágysz? Nem probléma a Diaz fivéreknek! A legjobb árut hozzák neked, csak fizesd meg… még Obama feleségét is leszállítják, ha elég jól tejelsz!
Ricardo Diaz komolyabb vizekre evezve drogbáró lett, de bevándorlókat is szívesen csempészett az országba. Otthon szigorú apa, míg a szajhákkal és más ügyféllel mézes-mázas üzletember. Neki nem számít más érzése, csak neki legyen jó. Sosem érdekelte ki szenved miatta. Önző és elmebeteg.
Emlékszem még a napra, amikor betöltöttem a tizennyolcadik életévemet és eljöttem otthonról. Annyi év csalódás és szenvedés után végre távol voltam tőle és az anyámtól, akit cseppet sem érdekelt kivel megy apa bulizni, kit hoz haza, csak a pénzt adja oda neki amiből műkörmöt, és új Gucci cipőt tud venni.
Most, visszaemlékezve már értem honnan ez a hárpia természet. Kitől is örököltem volna csupa kedvességet és vidámságot? Az egyetlen boldog személy a nagymamám volt, akit hat éves koromban elvesztettem. Akkor lettem ilyen makacs és bunkó.
- Jól vagy? – Gondolatmenetemből Paul zökkentett ki. Megrázkódva néztem rá.
- Persze – mondtam miközben próbáltam kiverni a fejemből Ricardo és Elena képét, ahogy eljátszva a boldog családot pózolnak velem a fotósnak.
~ Buena suerte, chica! - Sok szerencsét, kislány!
~ Gracias!- Köszönöm!
